„Próbáljuk csak beleélni magunkat! Milyen lehet ma az unió meghatározó politikusának lenni? Mikor felesküdtek arra, hogy az integráció érdekeit fogják képviselni, komoly anyagi támogatást kaptak azoktól a pénzügy szereplőktől, akik érdekeltek a nemzetállamok protekcionista (a hazai termelőket a külföldről származó árucikkek versenyétől megvédő) gazdaságpolitikájának kiiktatásában. Látják, hogy Magyarországon egy patrióta gazdaságpolitikát meghirdető kétharmados hátterű erő került hatalomra, amely veszélyezteti az unió legfontosabb szereplőinek, a multinacionális cégeknek a mozgásterét. Jön is több csatornán a panasz, hogy »elveszik ezt, államosítják azt«. A bankok képviselői is sírnak: már nem tudnak olyan hatalmas profitot termelni, sőt különadót is fizetniük kell. (...)
Tenniük kell valamit. A szerződések lehetőséget ugyan nem biztosítanak de politikai és gazdasági nyomást lehet gyakorolni. Nincs is nehéz dolguk, mert a forint gyenge, az államadósság magas (ez teszi leginkább kiszolgáltatott helyzetbe az országot), a magyar vállalkozások erőtlenek, a belső fogyasztás kicsi és a lakosság devizahitel állománya is óriási mértékű. A globális piaci szereplők pedig automatikusan szorítanak egy kicsit a magyar gazdaságon, hisz védik a protekcionizmussal szemben a saját anyagi érdekeiket. Könnyen ismét olyan helyzetbe hozható Magyarország, hogy hitelre legyen szüksége. Azt pedig csak az Európai Unió és az IMF tudja biztosítani. De cserébe kér is valamit. (...)”